története

A repülő kívánságlámpás (repülő lampion) története

Ezeket a papírballonokat repülő lámpásnak, azaz Tiang Deng-nek, más néven kívánságlámpásnak is nevezik, eredete a keleti világban több száz évre nyúlik vissza. A távol kelet egyik legismertebb katonai vezetője, Kong Ming katonai információk eljuttatására használta, mely sok- sok kilométer távolságba vitte el a híreket.

Később Ázsia egyszerű lakói is felfedezték ezt a lámpást, és mivel nem volt más lehetőség a távoli rokonsággal érintkezni, ezen lámpásokon küldték el személyes üzeneteiket.

Idővel rendszeresen eresztettek fel ilyen ballonokat, bízva abban, hogy családjukat, szeretteiket így megóvhatják betegségtől, szerencsétlenségtől és bánattól. Innen ered a kívánságlámpás vagy szerencselámpás név.

Ázsiában a mai napig hagyományosan több ezer ilyen repülőlampiont, azaz kívánságlámpást engednek fel az emberek újév napján, vagy az ismert "Fullmoon" ünnepeken. Annyi év elteltével még mindig él a szokás, hogy feleresztésekor a belesuttogott kívánságok valóra vállnak, és felszálltakor az égbe viszi a ránk leselkedő rosszat, betegséget, bánatot, majd amikor a kívánságlámpás fénye kialszik, egy tisztább élet kezdődik el.

 

Az úszó lámpásokról

Az úszó lámpások ugyancsak távol keleti eredetű szerencsehozó kellékek.
Japántól Thaiföldig elterjedt használatuk mind vallási mind világi ünnepek alkalmával.
Az ázsiai hagyomány szerint ezek az úszó lámpások megszabadítanak minket minden bajtól, betegségtől, magukkal viszik a rosszat a messzi távolba és valóra váltják kigondolt vagy rájuk írt kívánságainkat.

 

 

A fényfolyosó lámpások eredete

Ez a régi, eredetileg karácsonyi tradícionális dekoráció Mexikóból származik, ahol Szenteste ilyen álló mécsesekkel díszítették az utakat és a házfalak oldalait, hogy világító fényfolyosókkal vezessék otthonaikba az újszülött gyermek Jézus lelkét.

Manapság elbűvölő dekorációs elemként használatos esküvôk, születésnapok és céges rendezvények alkalmával